HTE Infokom 2010

17. alkalommal rendezte meg az Infokommunikációs Hálózatok és Alkalmazásokról szóló konferenciát és kiállítást a HTE, azaz a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület. A konferenciát 2010. október 27-29. napokon tartották a siófoki Hotel Azúrban.

A három napos rendezvény programja az Intelligens infrastruktúrák és alkalmazások téma köré épült:
a HTE Infokom 2010 intenzívebben foglalkozott az infokommunikációs hálózatokra épülő szolgáltatásokkal, alkalmazásokkal, valamint külön szekciókba összpontosította a fejlesztéspolitika, a szabályozás kérdéseit és a nemzetközi és hazai fejlődési trendek témakörét. Továbbá a program kitért a külön alkalmazásokra, az infokommunikációs hálózatokra, a szolgáltatásminőség kérdéseire, valamint a hálózatmenedzsment és hálózatbiztonság aktuális kihívásaira.

A Puskás Tivadar Közalapítvány – Nemzeti Hálózatbiztonsági Központja is képviseltette magát a Köpont vezetőjével, dr. Angyal Zoltánnal, aki az Óbudai Egyetem kutatási dékánhelyettesével közösen tartott előadást a Távközlési és energiaszektor infrastruktúráinak interdependenciái témakörben. Az előadás egyedülálló volt, hiszen betekintést nyújtott a 2010 tavaszán megrendezett Kritikus Infrastruktúravédelmi Gyakorlat bonyolításába ill. tapasztalataiba, amelyen a magyar energetikai és távközlési szektor reprezentatív képviselői is részt vettek.

A HTE külön kiadványban gyűjtötte egybe a konferencia előadásait 377 oldalon, szemléltető illusztrációkkal, grafikonokkal, lényeges számadatokkal.

További információk a http://www.hte.hu/ honlapon.


Legfrissebb sérülékenységek
CVE-2024-3400 – Palo Alto Networks PAN-OS sérülékenysége
CVE-2024-3566 – Windows CreateProcess sérülékenysége
CVE-2024-22423 – yt-dlp sérülékenysége
CVE-2024-1874 – PHP sérülékenysége
CVE-2024-24576 – Rust sérülékenysége
CVE-2023-45590 – Fortinet FortiClientLinux sérülékenysége
CVE-2024-29988 – Microsoft Windows SmartScreen sérülékenysége
CVE-2024-26234 – Microsoft Windows proxy driver sérülékenysége
CVE-2023-6320 – LG webOS sérülékenysége
CVE-2023-6319 – LG webOS sérülékenysége
Tovább a sérülékenységekhez »