Sikeresen lebonyolításra került a Microsoft Windows XP támogatásának megszűnéséről tartott konferencia

Hivatalos tájékoztatók formájában már többször is elhangzott, hogy 2014. április 8-tól a Microsoft megszünteti a Windows XP támogatását. Mivel ez az operációs rendszer rendkívül elterjedt, ezért célszerű tisztázni a támogatás megszűnésének kockázatait.
Ebből a célból a Nemzeti Kibervédelmi Intézet és a Microsoft Magyarország Kft. a tavalyi év végén elhatározta, hogy egy tájékoztató konferenciát szervez. 2014. február 12-én egész napos rendezvény keretében átfogó képet kaphattak a résztvevők a támogatás megszűnésének kockázatairól, azok kezelésének módozatairól. A szervezésben közreműködött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A meghívott vendégek elsősorban az állami- és önkormányzati szervek informatikai biztonságáért felelős vezetők és munkatársai voltak. A konferencia fővédnöke dr. Szemerkényi Réka Kül-, és Biztonságpolitikai Miniszterelnöki Főtanácsadó volt. A résztvevők meghallgathatták a Nemzeti Biztonsági Felügyelet, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet és a Microsoft Magyarország Kft. munkatársait.
A konferencia programja az alábbi előadásokból épült fel:

– Windows XP – a siker sztori
– Nem támogatott operációs rendszerek kockázata
– Mit jelent a “Windows XP End of Support”, és miért kell vele foglalkozni
– Milyen eszközök állnak rendelkezésünkre az átálláshoz
– Két lábbal a földön
– XP támogatás és eseménykezelés
– Windows XP migráció lépésről lépésre
– Modern operációs rendszerek biztonsági lehetőségei
– Group Policy tippek és trükkök

A résztvevőkön végzett reprezentatív vizsgálat alapján az előadások közérthetőek, tömörek és világosak voltak. A legtöbben úgy gondolták, a konferencián elhangzottak a továbbiakban a segítségükre lesznek. Az érdeklődők számára az előadások anyagait hamarosan elérhetővé tesszük a honlapunkon, a fontosabb tudnivalókkal és linkekkel együtt.

Hivatkozás:

Konferencia a Microsoft Windows XP támogatásának megszűnéséről


Legfrissebb sérülékenységek
CVE-2023-4863 – Google Chrome sérülékenysége
CVE-2023-40186 – FreeRDP sérülékenysége
CVE-2023-20890 – VMware Aria Operations For Networks sérülékenysége
CVE-2023-34039 – VMware Aria Operations for Networks sérülékenysége
CVE-2023-23770 – Motorola MBTS Site Controller sérülékenysége
CVE-2023-38388 – JupiterX Core Premium WordPress Plugin sérülékenysége
CVE-2023-38831 – RARLabs WinRAR sérülékenysége
CVE-2023-38035 – Ivanti Sentry sérülékenysége
CVE-2023-20212 – ClamAV sérülékenysége
CVE-2023-36847 – Juniper Networks Junos OS sérülékenysége
Tovább a sérülékenységekhez »