Európa ismét gyakorlatozik – Cyber Europe 2018

 

A kétévente megrendezésre kerülő két napos, idén 2018. június 06-07-én zajló, 30 országot érintő Cyber Europe nevű gyakorlatot a szokásoknak megfelelően az ENISA szervezi, amit Athénból irányítanak, a résztvevő játékosok a saját munkahelyükről dolgoznak.

Az ENISA a Kiber Gyakorlati Platformon (CEP) keresztül irányítja a gyakorlatot, amely a szimulált világ számára „virtuális univerzumot” (integrált környezetet) biztosít, beleértve a biztonsági incidensekre vonatkozó adatokat, virtuális hírportálokat, a közösségi média csatornáit, vállalati weboldalakat és biztonsággal foglalkozó blogokat.

A kerettörténet, a forgatókönyv a valós élet által inspirált technikai és nem technikai incidenseket egyaránt tartalmaz, amelyek megoldásához hálózati- és malware elemzés, forensics és sztegonográfiai képességek is egyaránt szükségesek. Az incidens történetét úgy tervezték meg, hogy az a krízis minden lehetséges szintjét elérje, így szervezeti, helyi, nemzeti és európai szintet is érint. Magyarországon a Nemzeti Kibervédelmi Intézet látja a koordinátori szerepet.

A háttértörténet:

Egyszerű nap a repülőtéren. Hirtelen az automatikus bejelentkező terminálok rendszerhibát jeleznek. Az okostelefonok utazási applikációi, alkalmazásai nem működnek. A bejelentkező pultoknál a személyzet nem tudja használni a számítógépeit. Az utasok nem tudják feladni a csomagjaikat, valamint a biztonsági ellenőrzésen sem tudnak átjutni. Hatalmas sorok alakulnak ki mindenhol. A reptéri kijelzőkön az látszódik, hogy az összes járatot törölték. Ismeretlen okokból a poggyász kiadás sem működik és a járatok több mint a felének a földön kell maradnia.

Egy jelentés szerint egy radikális csoport magára vállalta a repterek kritikus rendszerei ellen intézett támadásokat, melynek széles körű publikálásával kívánnak még több támogatót toborozni ideológiájuk támogatására.