A washingtoni (USA) székhelyű Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) által júliusban kiadott tanulmány szerint az amerikai bűnüldöző szervek még soha sem néztek szemben olyan jelentős akadályokkal a digitális bizonyítékok gyűjtése során, mint napjainkban.
Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) komoly vádakkal illette az Amazon Rekognition arcfelismerő rendszerét, miszerint egy általuk végzett teszt során a rendszer 28 kongresszusi képviselőt elítéltként azonosított.
Múlt héten a Facebook és a Twitter is nyilvánosságra hozta második negyedévre vonatkozó jelentését, amelyben mindkét cég a részvények jelentős visszaeséséről számolt be.
A tech óriás a múlt hét során egy leányvállalat bejegyzésére kapott engedélyt Kínában, ám végül csupán néhány óráig szerepelt a kínai cégjegyzékben, mivel nem sokkal a hivatalos bejelentést követően törölték onnan.
Titan névre hallgat a Google saját fejlesztésű fizikai biztonsági kulcsa, amelyet első körben a Google Cloud felhasználók számára tesz elérhetővé.
Az amerikai Belbiztonsági Minisztérium figyelmeztetést adott ki az ún. ERP (vállalati erőforrás-tervező rendszerek) elleni támadások megélénkülése miatt.
A Deutsche Telekom teszthálózatán bevezetésre került az SK Telekom (Dél-Korea legnagyobb vezeték nélküli távközlési szolgáltatója) „kvantumbiztos” rendszere.
A kellően bonyolult és hosszú jelszavak megjegyzésére legtöbbször egy jelszókezelő program alkalmazását javasolják több fórumon is, például a SANS hírlevél is dedikált egy számot a témával kapcsolatban.
A hirdetésblokkoló AdGuard vizsgálata során több olyan Chrome és Firefox bővítményt, valamint Android és Apple alkalmazást azonosított, amelyek különböző megtévesztő technikákat alkalmazva személyes adatokat gyűjtenek a felhasználókról.
Németország olyan törvényt fontolgat, ami lehetővé tenné, hogy aktívan reagáljon az őt ért kibertámadásokra.
Idén szeptember 18-án, Helsinkiben kerül megrendezésre a 6. NCSS (National Cyber Security Strategy) workshop, amelyet az ENISA a Finn Hírközlési Szabályozó Hatósággal közösen szervez.
Az amerikai főállamügyész által 2018 februárjában létrehozott kibervédelmi munkacsoport (Cyber-Digital Task Force) egy 156 oldalas jelentésben foglalja össze az Egyesült Államok számára aktuálisan legégetőbb kiberfenyegetéseket.