A XXI. század az emberiség történelmének máris sarokponti része. Optimista és pesszimista hangok, gondolatok és hírnökök, mint a történelem megannyi pillanatában, most is értékelik a jelent és a lehetséges jövőt. A jelen tanulmányban azonban nem a jövőkutatással mint izgalmas tudományos és irodalmi témával foglalkozunk, hanem a tényekkel. A tények, melyek azt mutatják, hogy az a realitás, amelyben az emberiség egész történelme során élt és alkotott, született és halálozott, megbomlott.
A XXI. században többé nem hihetünk annak, amit vaksi szemünkkel látunk, süket fülünkkel hallunk, vagy épp tompa agyunkkal gondolunk, hogy Bacsó Péter örökérvényű A tanú című filmjéből idézzek szabadon. Félreértés ne essék, a hiszékenység soha nem volt eredendő értéke és érdeke az embernek, nem véletlen alakult ki közmondásunk: „Messziről jött ember azt mond, amit akar.”, de érvényesnek tűnt a mondás – leszámítva az illuzionistákat –: „Hiszem, ha látom!” Századunkban azonban alaposabb körültekintésre van szükségünk a mindennapi életünkben, mint eddig valaha.
Ennek legfőbb oka, hogy bár az emberiség történelme során az egyének szubjektív valóságérzékelése mindig is teremtett alternatív értelmezéseket a tényeknek és összefüggéseknek, századunkra a technológiai fejlődés hatására nemcsak alternatív értelmezéseit találjuk meg a valóságnak, hanem maga a valóság alternatív síkokon játszódik. A valós tér, a kibertér, a kiterjesztett valóság tere és a virtuális valóság tere jelenünkben, de leginkább a közeljövőben úgy kuszálódik össze, olyan hatás-kölcsönhatás mechanizmusokkal működik, amelyet egy átlagos ember nem tud ésszel felfogni, és pláne nem képes teljes mértékben kiigazodni ebben a világban.
Tanulmányunk elkészítése során igyekeztünk csak nemzetközileg gyakran idézett forrásokat, illetve cikkek esetén elismert, komoly újságírói múlttal rendelkező oldalakat használni, a témában régóta jelenlévő szakértők (vagy cégek) állításaira hivatkozni. Mivel jelen tanulmánynak nem célja a különböző fogalmi definíciók tudományos ütköztetése és elemzése, így ettől eltekintünk, de ez nem jelenti azt, hogy fogalomhasználatunk ne lenne megalapozott.
Tanulmányunk címe: visszaélések a kibertérben, de ez a cím félrevezető, hiszen a kibertér visszaélései a valós, térbeli életünkre vannak a legnagyobb hatással, a valós, megfogható életünkben tett döntéseink pedig a kibertérbeli életünkre hatnak. Nem lehet már szétválasztani őket. A fejlődés kerekeit pedig nem vagyunk képesek visszafordítani, így meg kell találnunk azt az utat, amely ebben segítségünkre lehet. A jelen tanulmány pedig ebben kíván segíteni. A mű elkészítése során ismert híresebb és/vagy tanulságosabb gyakorlati példákat mutatunk be olyan visszaélésekre, amelyekből levonhatjuk a megfelelő tanulságokat, illetve megnézzük a tudomány és a kiberbiztonsági szakértők jelen tudásának egy csekély metszetét, hogy meg tudjuk előzni, fel tudjuk tárni vagy el tudjuk hárítani a fenyegetések nagy részét. Lebegjen előttünk azonban a közhely: „nincs tökéletes védelem”, de ettől még törekedni lehet rá.
