Az Europol felszámolta az egyik legrégebbi hacker csoportot

Az Európai Rendőrségi Hivatal nemzetközi összefogással nyolc embert tartóztatott le, akik a hírhedt Rex Mundi („A világ királya”) nevű hacker csoporthoz tartoztak. A csoport legalább 2012 óta volt aktív, munkamódszerük pedig a vállalatok informatikai magánhálózatába történő betörések során szenzitív információk zsákmányul ejtése volt. Ezt az áldozattal való kapcsolatfelvétel követte, amelynek során igyekeztek váltságdíjat kikényszeríteni annak fejében, hogy az adatokat nem hozzák nyilvánosságra. Esetenként egy magasabb összegért a biztonsági rést is felfedték, amin keresztül a betörést megvalósították. A csoport azonban az utóbbi években – hála a bűnüldöző hatóságok intenzív letartóztatásainak – már egyre kevesebb támadást intézett. A vesztüket jelentő esetre végül 2017 júniusában került sor, melynek során egy brit vállalatot támadtak meg, és zsaroltak a szokásos módon, ezúttal viszont jóval magasabb összegért. A cég vezetése a követelt 580 000 euró kifizetése helyett értesítette a hatóságokat, akik a nyomozás során öt francia állampolgár mellett a csoport vezetőjét is letartóztatták, aki beismerő vallomást is tett.