Németország az EU-nál is szigorúbb szabályozást javasol a technikai eszközöket illetően

 

Az Európai Unió új szabályozási terve szerint hosszú élettartamú akkumulátorokat, öt éven keresztüli támogatást (biztonsági frissítést), valamint energiacímkézést várna el a gyártóktól. A szabályozás elsődleges célja a környezetvédelem, amelyet az eszközök élettartamának és használati idejének növelésével kívánnak elérni, bízva abban, hogy így a vásárlók hamarabb javíttatják meg készülékeiket, és ritkábban cserélik le régi eszközeiket egy újabb modellre. Ugyanakkor a német szövetségi kormány még az EU-nál is szigorúbb feltételeket szabna a gyártók részére – a biztonsági frissítések rendszeres kiadatásával – 7 évre emelné a gyártói támogatást, illetve elvárná a készülékek pótalkatrészeinek 7 éves rendelkezésre állását is, továbbá kötelezővé tenné az alkatrészárak közzétételét, valamint tiltaná azok árainak emelését. Ezzel szemben, a DigitalEurope – amely többek között az Apple, Samsung és Huawei képviselője – már az EU javaslatait is túl szigorúnak tartja, ugyanis a biztonsági frissítéseket 3 évig, a funkciófrissítéseket pedig 2 évig tartja reálisnak, az alkatrészek esetén pedig úgy vélik, csupán a kijelzőket és akkumulátorokat indokolt biztostani, mivel más alkatrészek (pl.: kamerák, mikrofonok, hangszórók) ritkán hibásodnak meg.

(heise.de)