Az Apple késlelteti a gyermekeknek szánt appokra vonatkozó adatvédelmi szabályok módosítását

 

Az Apple év elején tartott fejlesztői konferenciáján (WWDC) bejelentették, hogy a kiskorúak védelme érdekében szigorítanak az App Store felülvizsgálati irányelvein, miszerint a „gyermek” kategóriába szánt alkalmazások nem tartalmazhatnak majd harmadik féltől származó hirdetési vagy nyomkövetési eszközöket. A cégnek szeptemberben kellett volna eszközölnie a módosításokat, azonban a The Washington Post szerint későbbre halasztják az új szabályok bevezetését, arra hivatkozva, hogy néhány fejlesztő pontosítani szeretné az elvárásokat annak érdekében, hogy teljes mértékben megfelelhessenek majd az új irányelveknek. Az Apple jelenleg dolgozik az új szabályok egyszerűbb értelmezésében, mint például hogy nem zárják ki az adatgyűjtés lehetőségét, csupán a fejlesztőkre korlátozza azt, ezáltal kizárva a harmadik féltől származó hirdetési vagy nyomkövetési eszközöket. Azonban az alkalmazásfejlesztők számára aggodalomra adhat okot, hiszen mindez jelentős mértékben csökkentheti majd a hirdetésből származó bevételeket, illetve az is gondot jelenthet, hogy nem minden esetben derül ki, hogy miért került eltávolításra egy adott alkalmazás az App Store-ból.

(www.engadget.com)