EU: Megszavazták a kriptovaluták átláthatóságára vonatkozó jogszabálytervezetet

 

Az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottság (ECON), valamint az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) képviselői – 93 igen, 14 nem és 14 tartózkodó szavazattal – elfogadták a kriptovaluták átláthatóságára vonatkozó jogszabálytervezetet.

Az új követelmények értelmében, minden kripto-tranzakciónak tartalmaznia kell a tőke forrására és kedvezményezettjére vonatkozó információkat, amelyeket rendelkezésre kell bocsátani az illetékes hatóságok számára is – áll a  parlament közleményében. Mindez a magántulajdonban lévő kriptovaluta tranzakciókra vonatkozik, a tranzakciók küszöbértékének figyelembevétele nélkül. A korábbi javaslat legfeljebb 1000 euró értékű átutalásnál tette lehetővé, hogy nem kellett információkat közölni a feladóról és kedvezményezettről. A küszöbérték azért került kivezetésre az új szabálytervezetben, mert az – pénzmosási szándékkal – egyszerűen kihasználható több küszöbérték alatti tranzakció indításával.

A kriptovaluta ipar képviselői nem fogadták jó szívvel a javaslatot, álláspontjuk szerint mindezzel aláássák a decentralizált pénzügyi tranzakciók lényegét, a névtelenséget. Markus Ferber, az EPP gazdasági szóvivője szerint, az ilyen javaslatok nem indokoltak, és az új technológiák szabályozásának ilyen irányú megközelítésével csak az Európai Unió lemaradását érik el. Patrick Breyer, az Európai Parlament képviselője szerint pedig a névtelen kriptovaluta fizetések teljes betiltása sem akadályozná meg a bűnözés finanszírozását, csupán megfosztanák a törvénytisztelő állampolgárokat a pénzügyi szabadságtól.

(bleepingcomputer.com)