Ezekre fókuszál majd az NSA új kiberbiztonsági igazgatósága

 

Anne Neuberger lesz a vezetője az NSA október elsején megalakuló új, kiberbiztonsági igazgatóságának, amelynek feladata, hogy az ügynökség hírszerző tevékenységét és kiberműveleteit összehangolja. Neuberger közölte: az új divízió az állami támogatású ─ ezen belül is elsősorban a Kína, Észak-Korea, valamint Oroszország és Irán által jelentett ─ kiberfenyegetések mellett a zsarolóvírusok elleni védelemre különösen nagy hangsúlyt kíván helyezni. Az utóbbi időszakban ugyanis egy új trend látszik kirajzolódni: a ransomware-ek célpontjai egyre kevésbé az egyes személyek, hanem sokkal inkább a szervezetek, ami a közelgő választásokra nézve is jelentős kockázatot vetít elő. Egy másik kiemelt terület az internetes hálózatok, ezen belül pedig a globális DNS rendszer védelmének erősítése, e tekintetben olyan kezdeményezést tart követendőnek, mint a brit kibervédelmi központ NCSC-féle Protective DNS (PDNS).

(csoonline.com)