Még a szabályozók sem készültek fel a GDPR-ra

A Reuters hírügynökség olyan szervezeteket keresett meg, akik a május végén életbe lépő adatvédelmi rendelet kapcsán hatósági feladatot látnak majd el. Összesen 24 hatóság jelezett vissza, a válaszok alapján pedig az látszik kirajzolódni, hogy a felelős szervek nem rendelkeznek elegendő erőforrásokkal – többek között pénzügyi támogatással – hogy képesek legyenek elvégezni a feladataikat, egyes országokban ráadásul még az új szabályok a nemzeti jogba történő leképezése sem történt meg. Mindettől függetlenül a legtöbb válaszadó jelezte, hogy érdemben ki fogják vizsgálni a bejelentéseket, illetve proaktívan vizsgálják majd a megfeleléseket és a legsúlyosabb szabálysértéseket fogják szankcionálni. Arról azonban nem nyilatkoztak, hogy az erőforrás problémák vélhetően milyen feladatokra gyakorolnak majd leginkább negatív hatást.  Szakértők szerint mindenesetre nehéz döntésekre kényszerülnek majd azzal kapcsolatban, hogy a megfelelőség kialakításának elősegítésére vagy a bírságolásra helyezzék inkább a hangsúlyt.